Home » Hírek » Karácsony az óvodában

Karácsony az óvodában

Az utolsó decemberi hetünk a Karácsony jegyében telt el. Hétfő délelőtt színházi előadást néztünk, szerdán a Katica nagycsoportos gyermekek betlehemes műsorát élvezhették a gyerekek, ami már hagyomány óvodánkban.

Kedden délelőtt ünnepeltük óvodánkban a Karácsonyt. Igyekeztünk igazi „angyalváró” hangulatot, izgalmat teremteni, hogy a csodálkozás minél nagyobb legyen. Leoltottuk a villanyokat, kitártuk az ablakokat, hogy az angyal célt ne tévesszen, majd az öltözőben közösen énekelgettünk, vártuk a gyerekekkel, hogy meghalljuk az angyalka csengőjét. Személyes ajándékok és a csoportoknak szánt ajándékok várták a gyerekeket a csillogó karácsonyfa alatt. Együtt ünnepeltünk énekkel, verssel.
Elsőként az egyéni ajándékokat kapták meg a fa alól, majd miután kibontották, és örültek, a csoportos ajándékok kibontása következett. Mindegyik csoportba gazdagon kaptak játékokat, melyek nagyon tetszettek a gyerekeknek, neki is láttak a bontogatás után a játéknak. Finom süteményekkel és közös játékkal folytatódott az ünneplés, egész nap az új játékokkal voltak elfoglalva, igazi önfeledt játéktevékenység alakult ki.

Hart Zsuzsanna

 Képek: Karácsony

_DSC0708b

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.