Home » Hírek » Őszi programjaink

Őszi programjaink

Alig kezdődött el az új nevelési év, máris „fejest ugrottunk” a programok tengerébe, szeptemberben négy eseményt is szerveztünk óvodánkban.

Egész napos programként tartottuk meg az Országos Játéknapot. Délelőtt minden csoport a saját udvarrészén játszhatott a pedagógusok által vezetett játékokban, illetve a szabad játékok sorát is kibővítettük erre a napra. A szép időnek köszönhetően a mozgásos játékoké volt a főszerep. Nagyon élvezték ezeket a gyermekek, felüdülés volt számukra a sok újdonság, melyekből egyet-egyet a továbbiakban is elő fogunk venni.
Délután a szülőkkel együtt folytatódott a program. Fél négytől folyamatosan érkeztek a gyermekekért, és együtt indultak el felfedezni a játékokat. A nagy sikerre való tekintettel az előző évek kedvelt játékait ismét felelevenítettük, de ezek mellett hoztunk be újakat is a „kínálatba”. A szülők nagy része gyermekével közösen játszott, illetve sok családból jöttek a testvérek is. Néhány nagyszülő is jelen volt az eseményen, ők többnyire csak megfigyelőként vettek részt a játékokban, vagy az ügyességi játékokban segítették tanácsokkal az unokákat.
A délutáni irányított mozgásos játékokon kívül az óriás fajátékok szolgálták a közös szórakozást. Ebben minden korosztály megtalálta a számára megfelelőt, és mivel rengeteg különböző eszköz volt, nagyon rövid volt a várakozási idő is. Az idősebb gyermekek sokat segítettek a kisebbeknek abban, hogy megmutatták hogyan kell velük játszani, illetve a kooperációt igénylő feladatokban képesek voltak velük együtt dolgozni. A szülők is nagyon élvezték ezeket a játékokat, némelyik az ő gyerekkorukat is felidézte, így tényleg egy igazi közös élmény jelentett nekik és gyermeküknek.

Soha Eszter

Képek: Országos játéknap 2018

Molnárné Tóth Katalin óvodapedagógusunk egy Jégvarázs mesés ugrálóvárat nyert óvodánknak, melyet a Kinderparty Kft augusztusban hirdetett óvodák számára a Facebook-on! Az ugrálóvár egy teljes délelőttre a miénk lehetett, a gyerekek nagy örömmel vették birtokukba. Remek évkezdés volt ez mindannyiunk számára. Köszönet érte!

Képek: Ugrálóvár a Tündérkert óvodában

Minden év szeptemberében egyik nélkülözhetetlen programunk a Szüret, amellyel célunk a szőlővel, szürettel kapcsolatos ismeretek átadása, a közvetlen tapasztalatszerzés. Valamennyi nevelési területen megjelenítettük a szőlőt, e köré építettük meséinket, verseinket, dalainkat, a gyerekek munkáival díszítettük óvodánkat. Játékok segítségével igyekeztünk megteremteni a szüreti hangulatot.
A szüreti mulatság hagyomány óvodánkban. Reggel a gyermekek 1-1 fürt szőlővel érkeztek, megfigyeltük szín és nagyság szerint is hányfajta szőlő került a tálakba. A délelőtt folyamán leszemezgettük a szárakról, majd csoportonként mindenki kipróbálhatta a darálást, szőlőpréselést. Megfigyeltük, hogyan csorog ki a présből a friss szőlőlé, majd meg is kóstolták a gyerekek, ízlett nekik, édes íze további kóstolgatásra csábította őket.

Képek: Szüret 2018

Délután a Hahó együttest láttuk vendégül.
Küldetésük a környezettudatos nevelés, dalaik témái a környezetvédelem, az ökológiai és zöld gondolkodás, az egészséges táplálkozás, tudatos vásárlás, testi- és lelki egészség. E komolyabb témákat dalban, zenével, játszva adják át, megtáncoltatva a gyermekeket, akik a zene és játék eszközével könnyebben értik meg a dalok által hordozott üzenetet, könnyen képesek azt feldolgozni, magukévá tenni.
Ezek mellett a gyerekek életének fontosabb témaköreihez is kapcsolódnak olyan témákkal, mint pl. a barátság, a szeretet, az egymás iránti tisztelet, az Anyák napja, az ovis ballagás, a fogtündér legendája.

„A dalok játékos, interaktív formában, közvetlen hangon a legkisebbeknek is segítenek megérteni, mi is az a fenntartható fejlődés, a környezettudatosság, miért és kinek rossz a globális felmelegedés, mitől lesz egészséges a táplálkozás és tudatos a vásárlás, miért fontos a testi – lelki egészség és egymás elfogadása.”     hahoegyuttes.hu

Képek: Hahó együttes koncertje

2018 ősz1

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.