Home » Hírek » Zenebona Társulat

Zenebona Társulat

zenebocóc1Lassan itt a tél vége és már egyre türelmetlenebbül várjuk a tavasz érkezését. Addig is, ameddig ez a kedves évszak megérkezik számos örömteli tevékenységgel töltjük  az időt- festünk, barkácsolunk, mintázunk, kézműveskedünk-, de vendéget is szívesen fogadunk, hogy jókedvünket fokozza. Így történt ez február 26.-án is, amikor ellátogatott hozzánk Sanyi bohóc és barátja Cili, hogy dalaikkal, zenéjükkel, humorukkal vidámságot csaljanak gyermekeink arcára. Régi ismerőseink ők, ezért most is nagy örömmel fogadták megjelenésüket az ovisok és feszült figyelemmel kísérték minden mozdulatukat, hiszen most a bűvészkedésé, varázslásé volt a főszerep. Nagy öröm volt az is, hogy a  gyerekek is részt vehettek a bűvészkedésben a varázsigék mondásával és egy-két gyermek komoly szerepet is kapott az előadásban.zenebohóc

  Nagy tapssal jutalmazták a gyerkőcök és felnőttek egyaránt az eredményt és bizony a szereplők maguk is meglepődtek azon, milyen jól sikerült a bűvésztrükk. Nagyon gyorsan elrepült az idő. A műsor végén közösen eljártuk  a vidám zárótáncot és mindenki nevetve, integetve köszönt el a művészektől.

T.Zs.

 A képek közzétételét engedélyezték.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.