Home » Hírek » Húsvéti Kézműves Délután

Húsvéti Kézműves Délután

IMG_4486

Húsvét előtt is tartottunk kézműves délutánt, csakúgy mint Karácsonykor. Ezen az alkalmon is sok szeretettel vártuk a kedves szülőket és testvéreket, hogy közösen készüljünk, hangolódjunk a közelgő ünnepre, és néhány ötlettel szolgáljuk, amit talán az otthon díszítésére is felhasználhatnak a családok.  Most is mindhárom csoport különféle ötletekkel, húsvéti díszekkel készült erre a napra.

A sárga csoportban nyuszi füzért lehetett készíteni. Gumilapból készült tojást díszíthettek a jelen lévők, különböző színű és formájú díszekből válogatva. Harmadik ötletként pedig bárányból, tojásból, nyusziból készült füzért lehetett alkotni.

A zöld csoportban kis kosárkát lehetett hajtogatni, majd azt díszíteni.

A piros csoportosok báránykát készítettek vattából. Papírból készült tojást díszíthettek különböző színű és formájú papírból, a kreatívabbak még hajtogathattak is valamilyen virágot díszítésképpen. Harmadik kreatív feladat során nárciszt készíthettek sárga lapból és tojástartóból.

A csoportokban zajló foglalkozásokkal párhuzamosan, most is lehetett mézeskalácsot díszíteni, aminek idén is kiemelkedő sikere volt.

Schächter Beáta

IMG_4482   IMG_4485

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.